2013. február 20., szerda

Zöldségkenyér


Néhány hete egy kedves ismerősünk ajánlott egy remek előétel receptet a  Jamila's Cuisine nevű blogról.
A recepten elég sokat változtattunk, mert az eredeti verzióba kerül 20 dkg hús is, mi pedig csak zöldséggel készítettük el. Ezen kívül raktunk paprikát, céklát, savanyú uborkát és szárított paradicsomot is, ezek a hozzávalók sem szerepeltek.  





Hozzávalók:

- 15 dkg liszt
- 6 tojás
- 1,5 teás kanál sütőpor
- 4 evőkanál olaj
- 20 dkg olajbogyó kimagozva feldarabolva
- 10 dkg savanyú uborka összevágva
- 20 dkg sajt reszelve- bármilyen, ízlés kérdése
- 10 dkg kaliforniai paprika piros, zöld, sárga. Bármelyik jó, de színesen még szebb lesz az étel.
- 6 dkg cékla- ízesített korábban eltett cékla
- 4 dkg szárított paradicsom

A fenti zöldségek ízlés szerint variálhatók, egyedül arra figyeljünk, hogy a mennyiségeken ne változtassunk.
Bármit ki lehet hagyni, de akkor tegyünk helyette mást.

Elkészítés:

A tojásokat jól felverjük egy mixerrel. Mikor habosak és kifehérednek akkor vannak készen. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd apránként rászórjuk a tojásokra, közben állandóan kevergetjük. Ezután következik az olaj, addig keverjük, míg egynemű lesz a massza.

Hozzáadjuk a sajtot is.  Ezután a zöldségeket egy fakanállal vagy egy spatulával jól beledolgozzuk.

Egy hosszúkás kenyérsütő formát vagy egy őzgerinc formát vékonyan megkenünk olajjal és belisztezzük.
Mi őzgerinc formát használtunk.  

Beleöntjük a masszát, jól elegyengetjük, majd közepes lángon sütjük körülbelül 30 - 40 percet. Érdemes tűpróbával ellenőrizni, akkor látjuk, hogy nyers e még belül.

Melegen és hidegen is felszolgálhatjuk. Nálunk előétel volt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)